Közeleg a határidő: a társaságok januártól csak Cégkapun át intézhetik ügyeiket

A nyilvántartások alapján mintegy 700 ezer gazdálkodó szervezetnek kellett volna augusztus 30-ig regisztrálnia a Cégkapu szolgáltatásra, mert a jogszabályban meghatározott gazdálkodó társaságok január 1-től csak ezen keresztül tarthatnak kapcsolatot az elektronikus ügyintézést biztosító szervezetekkel.

A Cégkapura regisztrált gazdálkodó szervezetek száma azonban csak mintegy 300 ezer, a többieknek ezért december végéig lesz még lehetőségük pótlólagosan regisztrálni, nyilatkozta Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára. Hozzátette, hogy az elektronikus közigazgatásban 2018. január elsejétől nemcsak a Cégkapu indul el, hanem az ügyfeleknek szóló e-papír szolgáltatást is a mostaninál lényegesen több elektronikus ügyintézést biztosító szervezet fogadja. Az e-papír szolgáltatáson keresztül az elektronikus ügyintézést biztosító szervezethez hitelesen eljuttatott küldeményt a címzett köteles fogadni, és arra válaszolni.

 

Fedorkó Tamás, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szolgáltatásfejlesztésért felelős igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2018 első félévében a tervek szerint még elfogadja az Ügyfélkapun benyújtott dokumentumot, de lehetőség van a Cégkapun keresztül is beadni a küldeményt az adóhivatalhoz. A Cégkapu fejlesztésénél tekintettel voltak a cégek megnövekedett és speciális többletigényére az Ügyfélkapus ügyintézéssel szemben. Cégkapun keresztül lehetőség lesz egy-egy vállalaton belül több munkatársnak jogosultságot adni az ügyek intézésére, de egy cég megbízhat másik vállalkozást is a feladattal.

 

Forrás: www.online.kpr.hu

new-item-last-login